Mindig is nagyon rosszul érintett a Magyarországon jelenlévő Budapest-vidék megosztottsága. Úgy gondolom, hogy egy kimondottan vízfejű országban élünk, ahol túl sok ember gondolkodik úgy, hogy ami nem Budapesten történik, az már olyan mintha meg se történne.
Ez az attitűd sajnos megmutatkozik abban is, hogy milyen kevés pénzt és energiát fektetünk a vidéki turizmus fellendítésébe. Sajnálatos, hiszen annyi gyönyörű hely található Magyarországon, ahová – érdekes módon – még a magyarok sem jutnak el egész életükben, mert ez a felfogás annyira erős, hogy a legtöbb embernek ha utazásról van szó, meg sem fordul a fejében mint ötlet, lehetséges úticél.
Én ezzel szemben imádok vidékre kisebb tripeket szervezni egész évben, és különösen kedvelem a rurál turizmus adta lehetőségeket, mert úgy érzem, ezáltal sokkal közelebb kerülök a magyar népi hagyományok megismeréséhez, amely egyértelműen hozzátartozik a magyar kultúrához, és úgy gondolom fontos ismernünk, hogy a saját nemzeti identitásunkkal igazán tisztába kerüljünk.
A vidéki utazásaim során nagyon sok mindennel találkoztam, ami viszont határozottan feltűnt az utóbbi évek során, hogy a földek mellett elhaladva egyre több napelem parkot látok, egyértelműen az a benyomásom, hogy a napenergia használata egyre elterjedtebbé válik az országban, amit igazán áldásos dolognak tartok.
Sok mezőgazdasággal foglalkozó magyar ember vág bele ma már hasonló projektbe, hiszen pontosan tudják, hogy egy nagyon előnyös, hosszú távon nagyon is megtérülő befektetésről van szó. Egyáltalán nem ritka, hogy az útjaim során magyar gazdákkal beszélgetek, és már többektől hallottam, hogy bizony rengeteg az elérhető állami támogatás napelem rendszerre, és hogy a parkok, amelyeket felépítettek, ilyen jellegű támogatásból valósultak meg.
Napestig lehetne sorolni, hogy milyen előnyökkel jár az ha valaki napelemes rendszer kiépíttetésére szánja el magát. Legtöbben természetesen az anyagi okok miatt vágnak bele, főleg Magyarországon, hiszen nagyon jól tudjuk, hogy mennyire nehéz manapság bármilyen vállalkozást üzemeltetni itt, és az emberek bizony ott spórolnak, ahol csak tudnak. Egyébként ez a vállalkozások mellett a családi házakra, épületekre is jellemző, hiszen számukra is léteznek napelem rendszer telepítésére szánt állami és egyéb támogatások.
Ilyen családok számára elérhető napelem-rendszer támogatás az úgynevezett “Lakóépületek energiahatékonyságának és megújuló energia felhasználásának növelését célzó hitel” – pályázat is, amelyről a napelempalyazatok.hu oldalán keresztül is tájékozódhat mindenki bátran. Az imént említett hitel 500 000 és 10 millió forint közötti értékben mozog, és pályázhatják családok mellett társasházak és lakásszövetkezetek is, utóbbi kettő a keretösszeg maximum felét kaphatja meg, így családok igen nagy eséllyel pályázhatnak, hiszen a fennmaradó összegből várhatóan elég sok családi ház napelemes rendszerrel való ellátása lehetővé válik.
Ki ne szeretné, ha belátható időn belül már nem kellene többé számlákkal foglalkoznia? A befektetés ugyanis 8-10 éven belül megtérül, és egy életre szól, minden sokkal gazdaságosabban megoldható, a család sokkal több pénzt tehet félre, hiszen számlákra már nem kell többé költeni.
Szerencsére több olyan céget is ismerünk, amely napelemes rendszerek kialakításának megtervezésével és kiépítésével foglalkozik, mint amilyen a Napelem Pályázatok is. Nem kell sok ahhoz, hogy megtudjuk, mennyi pénzre van szükségünk egy ilyen rendszer kialakításához, hiszen ha a honlapjukra kattintunk, már kérhetünk is tőlük árajánlatot.
Természetesen nemcsak magán- és társasházakon vállalják a napelemek kialakítását, hanem nagy épülettel, nagy területtel rendelkező cégek és vállalatok is fordulhatnak hozzájuk abban a bizonyosságban, hogy legprofibb szolgáltatást veszik náluk igénybe. A Napelem Pályázatok egyik legfőbb ismertetőjegye a legmagasabb szintű alaposság és precizitás, az ügyfelek maximális tisztelete mellett.
Mi sem szolgál erre nagyobb bizonyítékként, mint az, hogy saját bevallásuk szerint is a legjobb minőségű napelemekkel dolgoznak, ezen felül pedig helyszíni felmérést is végeznek minden esetben. Attól tehát nem kell tartani, hogy nem a körülményeknek megfelelően lesz elkészítve a tervezet, és silányul lesz elvégezve a kialakítás.
A cégek számára is léteznek a napelem rendszerre vonatkozó állami támogatások, mint amilyen például a “Vállalkozások megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztéseinek támogatása a középmagyarországi régióban kombinált hiteltermékkel” elnevezésű pályázat, ismertebb és rövidebb nevén GINOP pályázat. A támogatás összege másfél és ötvenmillió forint között mozog, amely a gyakorlatban egy kedvezményes kamatozású kölcsönt jelent azon vállalkozások számára, amelyek sikerrel pályáznak.
Szerintem mindenképpen érdemes megpróbálni, mert azok közül, akikkel beszéltem, sokan a vállalkozásuk és tevékenységük sikerét annak a számlájára írják, hogy napelemes rendszerrel oldhatják meg az energiaellátást, ami nyilvánvalóan sok anyagi tehertől szabadítja meg őket, és sokkal több pénzt tudnak fordítani a vállalkozásuk, a gazdaságuk fejlesztésére.
Én mindezzel együtt – gondolom, mondanom sem kell -, annak örülök a legjobban, hogy Magyarország is egyre inkább áttér a megújuló energiaforrások használatára, mert azt gondolom, ez elengedhetetlen eleme egy fenntartható jövő építésének, amely folyamatba – legyünk bármilyen kis ország is – mindenképp be kell csatlakoznunk.
És mindezt látnom vidéken fantasztikus érzéssel tölt el. Azt gondolom, hogy ez a vidék fejlesztésének is egy nagyon fontos eszöze, amellyel a magyar gazdaságok felvirágoztatása lehetővé válik. Remélem, egy nap a megújuló energiaforrások használata is olyan hagyománnyá válik majd országunkban, mint bármelyik népdal, amit vidéki falvakban hallok.
Ezek a találkozások arra késztettek, hogy magam is komolyan elgondolkozzam napelemes rendszer megvalósításán a saját házamon. Nagyon gondolkodom rajta, hiszen főleg az elérhető támogatásoknak köszönhetően egyre inkább elérhetővé válik számomra is. Én mindenesetre valószínűleg még várok ezzel egy-két évet ugyanis a családommal már hosszú ideje tervezgetjük, hogy leköltözünk vidékre, én már nagyon régen ide vágyom, és úgy tűnik, hogy a család többi tagjának sem lenne ellenére – valószínűleg megfertőztem őket a lelkesedésemmel.
Több, mint valószínű, hogy inkább csak utána vágok bele, hiszen ha úgyis eladjuk végül a fővárosi házunkat, akkor nem sok értelme van belekezdeni. Meghagyom ezt a projektet a költözés utánra, addig azonban még nagyon sok mindent át kell gondolnunk és meg kell terveznünk.
Azt viszont már most tudom, hogy ha belevágok, akkor mindenképpen a Napelem Pályázatokat fogom segítségül hívni a tervem megvalósításához, mert rendkívül szimpatikusak nekem már a honlapjuk alapján. Tetszik, ahogy különös gondot fordítanak arra, hogy érthetően és logikusan tájékoztasság az ügyfeleiket, elmagyarázzák nekik a napelemes rendszerek kialakításával járó ügyeket, problémákat. Mindent, amit tudni kell egy ilyen projektről, még azelőtt, hogy belevágnánk.
Ugyanis elképesztően sok dologra oda kell figyelni úgy, mint a ház tájolása, a tető dőlésszöge, de ezeken felül a környezet is igen sokat számít: ellenőrizni kell, hogy van-e kémény, szomszédos épület, esetleg fa, ami árnyékot vethet a modulokra.
Könnyen lehet, hogy a helyszíni felmérés eredménye azt hozza, hogy a háztető nem alkalmas a napelemek felszerelésére, azonban ilyenkor sem veszett ügy még feltétlenül, hiszen egyéb alternatívák is szóba jöhetnek, mint például garázstető vagy földre szerelhető állványrendszer. Minderről a napelempalyazatok.hu-n keresztül is tájékozódhat bárki, ahol egyben további, részletesebb információk is elérhetőek. Én biztosan hozzájuk fordulok majd.