Egy érdekességre emlékszem a régi babakocsikról…

Ezt az egy infót is úgy jegyeztem meg, hogy nagyszüleimmel Kazáron ellátogattunk a babamúzeumba és ott beszélgettek egy öreg nénivel, aki eléggé képbe volt és nem csak a játék babák világáról. Nagyszüleimmel együtt Makóról származok és az egyetlen információ, amit megjegyeztem, hogy Makón a szegénység miatt 1910-ben kezdett elterjedni a vessző babakocsi, addig többnyire teknőben altatták, ringatták a gyermeket. Érdekesnek találom, mert biztos sok fejlődésen eshetett át a babakocsi, mire a mai modern formáját elérte.

Régen úgy gondolom nem voltak akkora nagy elvárások a babakocsik felé, mint most, hiszen nem voltak ennyire kényelmesek az átlagemberek, mint manapság, ezért nem igényeltek annyi funkciót egy gyermekszállító eszközön, mint manapság. Ehhez mondjuk, hozzá tartozik az is, hogy rengeteg holmit kell az embernek magával vinnie, ha babástul indul útnak. Régen gondolom megoldották egy pót pokróccal a higiéniát és ennyi. Manapság viszont mennyi minden kell, hogy a táskába legyen, pót pelustól kezdve, 6 féle törlőkendőn át, hintőporon keresztül minden apróság. Nem fordulhat elő valami, hogy ne tudjunk valamit megadni a kicsiknek, mert ezt nevelik belénk a reklámok, és ha valaki véletlenül hibázik, mert otthon hagyja a nedves törlőkendőt, egyből rossz szülőnek könyveli el magát, mert nem tud gondoskodni a gyerekről… Pedig ez a gondolkodás alapból hibás. Valaki nem attól lesz felelőtlen szülő, mert nem tudja fényesre törölni a baba valagát, hanem mert nem is akarja. A törődést sok esetben nem szabad összehozni az anyagiakkal, mert gyakran fordul elő, hogy egy szegény közegből származó fiatal érzelmi intelligenciája sokkal nagyobb, mint gazdagabb barátjáért, mert számos személyes kontakt volt szülő és gyerek közt. Mára odáig fajult elképzelésem szerint a helyzet, hogy a rossz anyagi helyzetben lévők a munka utána fáradtságtól a pénzesebb szülők, pedig a nemtörődömségből intézik el a gyereknevelés azzal, hogy a TV-re bízzák személyisége kifejlődését és már érthető is az, hogy miért van egyre nagyobb szakadék a generációk közt.

Persze tisztelet a kivételnek. Szerencsére mindig akad kivétel, jelen esetben olyan szülő, aki beszél, okítja kölykét és a legjobbat, legtöbbet akarja megadni neki még akkor is, ha neki személy szerint nélkülöznie is kell miatta. Az őszinte szeretet az úgy jelenik meg, hogy mindenki a legtöbbet adja magából, hogy szerette minőségi törődésben részesüljön. Épp ezt aknázza ki nagyon sok cég, mert bizonyos termékekért szolgáltatásokért el meri kérni a pénzt pofátlanul, viszont nem ad cserébe jót.

Ha már a babakocsiknál tartottunk, valószínűleg az ő árukat is így határozzák meg, ezért érdemes tájékozódni vásárlás előtt, kinél érdemes és mit vásárolni. Két szomszédom döntött úgy, hogy közös életbe vágnak és már az első gyerek is megérkezett. Otthon Makón összefutottam velük a boltban és mesélték, úgy jutottak hozzá a babakocsijukhoz, hogy az első terv olcsón hozzájutni egyhez. Ahogy keresgélték a megfelelőt, az olcsó babakocsikat tartalmazó weboldalak nem voltak túl meggyőzőek, plusz nagyon sok leírást se tartalmaztak, és mint jól nevelt fogyasztók, szeretnék döntésüket ismert márkához kötni. Miután eljutottak arra a pontra, hogy a babakocsi árak már csak másodlagos vagy harmadlagos tényezővé váltak, mert a minőségért úgy is fizetni kell, rátaláltak egy korrekt oldalra ahonnan meg tudták rendelni mostani hőn szeretett babaverdájukat. Egy igazán jó minőségű szerkezet nem megy tönkre egy gyerek alatt, ezért is jó befektetés és nem csak több gyerek esetén, mert mindezek mellett értéktartóak is és más anyukák is szívesen kapnak utánuk majd használtan is!

A szomszédjaim azóta mindenkinek csak ajánlják az oldalt, mert teljes egészében megéri onnan rendelni, mert tényleg szuper babaverdákat árulnak.babakocsi-arak