Ahogy az összes magyar hagyomány, úgy a lovas sportok is érdekelnek. Tavaly óta pedig aktívan elkezdtem foglalkozni a magyar hagyományos lovaglással. Egész napokat töltök a lovardában és gyakorolom az ősi mozdulatokat és fogásokat és ami a legfontosabb, hogy az eredeti ruhákban próbálom meg végrehajtani mindezt.
Van azonban ennek a tevékenységnek egy rejtett veszélye, mégpedig az elöl hagyott laptopokra nézve. Én ugyanis sikeresen kint felejtettem az enyémet egy padon. Aminek az lett a következménye, hogy minden általam felvert por és szösz, sikeresen ezen az eszközön kötött ki, legnagyobb szerencsétlenségemre. Működni ugyan még működött, de ventilátora nagyon nem kellemes tónusban szólalt meg.
Ezért felkerestem a Pcmentor laptop szerviz hozzám közelebb levő üzletét. Sajnos máskor is előfordult már, hogy cudarul elbántam a laptopommal és akkor ők voltak a segítségre. Természetesen most is tudtak segíteni és végeztek egy igen alapos tisztítási procedúrát, amely után már nem zúgott a ventillátor és nem is melegedett már túl a gépem. Ráadásul csillogott és villogott.
Ahogy a magyar hagyományokat szeretem őrizni és tisztelem őket, úgy a saját hagyományaim is fontosak számomra. A pcmentor laptop szerviz eddig még sohasem okozott nekem csalódást és már több ismerősömnek is javasoltam, akik ugyanolyan elégedett nyilatkoztak az itt kapott szolgáltatásokról, mint én.
Pedig akadt már köztük olyan is, akinek sajnos már nem volt opció a számítógép megjavítása és egy újat kellett vásárolnia. Mivel náluk azonban a legjobb márkák találhatóak meg, a vásárlást is megejtette helyben.